Marie Kondo* könyve rengeteg rendkívül furcsa és elsőre teljesen irracionális tanácsot tartogat a magamfajta átlagos, racionális gondolkodású ember számára. Amikor először olvastam a könyvét, eleinte teljes tagadásban éltem, "ez egy hülyeség, én ezt tuti nem csinálom", de végül leszamilesz alapon mindent kipróbáltam.
És azt kell mondjam a furcsa tanácsok: működnek.
Úgyhogy most a konmaris sztori-sorozattal párhuzamosan útjára bocsátok egy vélemény-sorozatot is, amelyben ezeket a furcsa szokásokat igyekszem kicsit kivesézni, megérteni és talán megértetni.
Az első furcsa tanács, annyira valójában nem is furcsa, de elsőre kissé túlzó és magasztos: A rendrakás legyen ünnep. Legalábbis szerintem, aki a kezébe vesz egy rendrakásról szóló könyvet, sokkal inkább számít praktikus tanácsokra, mint erre.
Ünnep? Miért kéne egy egyszerű szelektálást ilyen komolyan venni? Fogjuk, rendbe hozzuk kicsit a lakást és ennyi, teljesen felesleges ennek ilyen nagy feneket keríteni, nem?
A választ nyilván sejtitek: Nem.
A konmari módszer ugyanis nem azért hatásos, mert olyan remekül rendbe lehet vele szedni a lakásunkat, hanem mert a rend utána meg is marad... A rend megtartásához pedig nem módszerekre van szükség... hanem szemléletmódra.
Világ életemben könyv és információ mániás voltam, ezért mindig mindennek utána olvastam, mindenféléről tanultam, egyetlen dologban nem hittem soha: hogy könyvekből tanulva lehet személyiséget fejleszteni. Amikor, a gyerekeim születésével óhatatlanul gyereknevelési könyvek lepték el a lakásunkat, az részben megerősítette, részben árnyalta a fenti véleményemet.
Meglepődve vettem észre, hogy rengeteg tanács van, amit minden gond nélkül tudok beilleszteni az életembe és valóban elképesztően hatásos, ugyanakkor számtalan olyan is akadt, ami sehogy se működött.
Később (fellelkesülvén a korábbi sikereken) a kommunikáció fejlesztésébe vetettem bele magam és ugyanezt tapasztaltam. Sok dolog működött egyből, míg néhánnyal majdhogynem fordított hatást értem el.
Bár a magyarázat - így utólag - teljesen triviálisnak tűnik, nekem évekbe telt, mire rájöttem.
A legtöbb önfejlesztő könyv a viselkedésre koncentrál. Logikus, mi másra?
A viselkedésünket azonban a dolgokhoz való viszonyunk, világlátásunk irányítják; a szemüvegünk, amin keresztül az egész világot látjuk és értelmezzük, szép idegen szóval: a paradigmáink. Persze vannak olyan tanácsok, amik könnyedén összeegyeztethetőek a már meglévő paradigmáinkkal: A dackorszakos kisfiam például remekül reagált arra, hogy ha sírt valamiért, akkor nem egyből nyugtatgatni kezdtem, hanem őszintén "meghallgattam" mit is szeretne és ő örömében, hogy értem az igényeit egyből abbahagyta a sírást. Ez egy olyan módszer volt, ami abszolút szívből jött, csak - amíg nem olvastam róla - eszembe se jutott.
Más módszerek viszont - akárhogy próbáltam - nem működtek; egyszerűen nem voltam hiteles.
Azt pedig Vekerdy is megmondta, hogy gyereket nevelni csak önazonosan lehet.
Eddig a felsimerésig viszonylag hamar eljutottam, az azonban jóval később tudatosult bennem úgy igazán, hogy a paradigmáink egyáltalán nem kőbe vésettek, sőt. És a komolyabb életmód-beli változásokhoz a paradigmaváltás elengedhetetlen.
Mindannyian éltünk már át kisebb nagyobb paradigmaváltásokat, mikor a világról vagy egy helyzetről alkotott képünk gyökeresen változott meg.
Ebben az esetben hirtelen váltottunk szemléletet, hisz nem évtizedes berögzült gondolkodásmódot, hanem csak egy pár perces tévhitet kellett lerombolnunk. Az igazi paradigmák, azonban ennél sokkal mélyebben gyökereznek és jóval stabilabbak.
A legtöbb életvezetési könyv - ahogy írtam - a szokásokra koncentrál: "csináld 21 napig és szokásoddá válik", "ezt az 5 szabályt tartsd be és bomba alakod lesz", "szortíroz minden nap 10 percet és rend lesz a lakásodban".
Persze a szokásoknak nagyon komoly szemléletformáló ereje van, sőt sokszor a szokásaink megváltoztatása elegendő a szemléletmódváltáshoz is... Néha azonban ez jóval komolyabb meló.
Van azonban egy rossz hírem: A paradigmaváltás, mint olyan, természetesen NEM lehet célkitűzés. A világot látod valahogyan. Ahogy az ateista nem lehet készakarva hívő, a színvak sem tanulhatja meg látni a színeket, úgy te se leszel hirtelen sem "konmariska", se más ember.
Van azonban, néhány dolog, ami segít az új nézőpont elsajátításában:
Nos, a Konmari-módszer, bár elsőre (és másodszorra és harmadszorra) mindenféle logikát nélkülöző, sokkal inkább érzelmi indíttatású dolognak tűnik, valójában a fentiek közül majdnem minden elemet tartalmaz
"Az életed megváltozik", "gyökeresen változik meg a szemléletmódunk".
Úgy tűnik, hogy Konmari és én is csodát ígérünk, pedig el kell, hogy szomorítsalak, mert nincs semmilyen csoda.
A paradigmaváltásoknak ugyanis megvan az a szokása, hogy míg innen hatalmas, óriási változásnak tűnnek, miután már felvettük az új szemüvegünket, az élet pontosan ugyanúgy megy tovább, mint addig. Persze lehet, hogy vékonyabbak, rendezettebbek, egészségesebbek, boldogabbak leszünk... de abból a nézőpontból ezek már teljesen természetes, hétköznapi dolgok lesznek, az lesz inkább furcsa, hogy valaha tudtuk máshogy csinálni.
Persze sokaknál van egy lelkes időszak, amikor teljesen más embernek érzik magukat; amikor mindent és mindenkit az új képüknek megfelelően akarnak megváltoztatni a környezetükben, és szívük szerint az egész rokonságnak Konmari könyveket osztogatnának, vagy ők maguk dobálnák ki a cuccaikat. Ilyenkor tényleg úgy érzik, hogy náluk van a bölcsesség köve, amit mindenkinek ismernie kell... Ez maga a paradigmaváltás kellős közepe: amikor felvetted az új szemüveget, mindent élesebben látsz, de azért még kicsit szédülsz vagy fáj tőle a fejed... de garantálom, hogy amikor már kényelmesen mozogsz benne, akkor bizony eszedbe sem jut, hogy a világon mindenkit rábeszélj... elfogadod a halmozókat halmozóknak, akik egyszerűen máshogy gondolkodnak, te pedig egyszerűen csak élet tovább az életed, ahogy korábban... najó... kicsit azért máshogy. :)
És most Ti jöttök! Nektek milyen paradigmaváltásaitok voltak? :)
*Nem értek a japán nyelvhez, de lassan már két éve izgat, hogy ha ez a név eredetileg japán, akkor magyarul nem Kondo Mari-nak kéne írni? :)
Képek forrása: itt és itt
És azt kell mondjam a furcsa tanácsok: működnek.
Úgyhogy most a konmaris sztori-sorozattal párhuzamosan útjára bocsátok egy vélemény-sorozatot is, amelyben ezeket a furcsa szokásokat igyekszem kicsit kivesézni, megérteni és talán megértetni.
Az első furcsa tanács, annyira valójában nem is furcsa, de elsőre kissé túlzó és magasztos: A rendrakás legyen ünnep. Legalábbis szerintem, aki a kezébe vesz egy rendrakásról szóló könyvet, sokkal inkább számít praktikus tanácsokra, mint erre.
Ünnep? Miért kéne egy egyszerű szelektálást ilyen komolyan venni? Fogjuk, rendbe hozzuk kicsit a lakást és ennyi, teljesen felesleges ennek ilyen nagy feneket keríteni, nem?
A választ nyilván sejtitek: Nem.
A konmari módszer ugyanis nem azért hatásos, mert olyan remekül rendbe lehet vele szedni a lakásunkat, hanem mert a rend utána meg is marad... A rend megtartásához pedig nem módszerekre van szükség... hanem szemléletmódra.
A paradigmaváltás ereje
Világ életemben könyv és információ mániás voltam, ezért mindig mindennek utána olvastam, mindenféléről tanultam, egyetlen dologban nem hittem soha: hogy könyvekből tanulva lehet személyiséget fejleszteni. Amikor, a gyerekeim születésével óhatatlanul gyereknevelési könyvek lepték el a lakásunkat, az részben megerősítette, részben árnyalta a fenti véleményemet.
Meglepődve vettem észre, hogy rengeteg tanács van, amit minden gond nélkül tudok beilleszteni az életembe és valóban elképesztően hatásos, ugyanakkor számtalan olyan is akadt, ami sehogy se működött.
Később (fellelkesülvén a korábbi sikereken) a kommunikáció fejlesztésébe vetettem bele magam és ugyanezt tapasztaltam. Sok dolog működött egyből, míg néhánnyal majdhogynem fordított hatást értem el.
 |
| A világ ugyanaz, csak a lencséink változnak. |
Bár a magyarázat - így utólag - teljesen triviálisnak tűnik, nekem évekbe telt, mire rájöttem.
A legtöbb önfejlesztő könyv a viselkedésre koncentrál. Logikus, mi másra?
A viselkedésünket azonban a dolgokhoz való viszonyunk, világlátásunk irányítják; a szemüvegünk, amin keresztül az egész világot látjuk és értelmezzük, szép idegen szóval: a paradigmáink. Persze vannak olyan tanácsok, amik könnyedén összeegyeztethetőek a már meglévő paradigmáinkkal: A dackorszakos kisfiam például remekül reagált arra, hogy ha sírt valamiért, akkor nem egyből nyugtatgatni kezdtem, hanem őszintén "meghallgattam" mit is szeretne és ő örömében, hogy értem az igényeit egyből abbahagyta a sírást. Ez egy olyan módszer volt, ami abszolút szívből jött, csak - amíg nem olvastam róla - eszembe se jutott.
Más módszerek viszont - akárhogy próbáltam - nem működtek; egyszerűen nem voltam hiteles.
Azt pedig Vekerdy is megmondta, hogy gyereket nevelni csak önazonosan lehet.
Eddig a felsimerésig viszonylag hamar eljutottam, az azonban jóval később tudatosult bennem úgy igazán, hogy a paradigmáink egyáltalán nem kőbe vésettek, sőt. És a komolyabb életmód-beli változásokhoz a paradigmaváltás elengedhetetlen.
Mindannyian éltünk már át kisebb nagyobb paradigmaváltásokat, mikor a világról vagy egy helyzetről alkotott képünk gyökeresen változott meg.
Egy ilyen mini paradigmaváltáson pont a napokban estem át:A játszótéren megláttam egy anyukát, aki fél kezével a telefont fogta, másikkal pedig vagy egy kiló szétgurult barackot próbált összeszedegetni és visszatuszkolni a padon eldőlt táskába. Egyből odaugrottam segíteni, gyorsan összeszedegettük, bepakoltuk, az anyuka mosolygott egyet és... és semmi...Persze nem vártam nagy hálálkodást, de fura volt, hogy a segítségemre egy apró köszönömöt se kaptam, csak ezt a fura mosolyt, mintha ő tett volna nekem szívességet. Annyira nem zavart a dolog, mentem volna az utamra, de ő zavartan megemlítette, hogy "csak gondoltam összeszedem"... mondom jó, hát én meg gondoltam segítek... eltelt pár másodperc, mire mindkettőnknek egyszerre esett le: a táska nem az övé volt, csak látta a barackokat és összeszedte, az én odapattanásomból pedig egyértelmű volt számára, hogy az én cuccom és még arra se veszem a fáradtságot, hogy köszönetet mondjak neki.
 |
| Hány éves lehet? Biztos vagy benne? |
A legtöbb életvezetési könyv - ahogy írtam - a szokásokra koncentrál: "csináld 21 napig és szokásoddá válik", "ezt az 5 szabályt tartsd be és bomba alakod lesz", "szortíroz minden nap 10 percet és rend lesz a lakásodban".
Persze a szokásoknak nagyon komoly szemléletformáló ereje van, sőt sokszor a szokásaink megváltoztatása elegendő a szemléletmódváltáshoz is... Néha azonban ez jóval komolyabb meló.
Van azonban egy rossz hírem: A paradigmaváltás, mint olyan, természetesen NEM lehet célkitűzés. A világot látod valahogyan. Ahogy az ateista nem lehet készakarva hívő, a színvak sem tanulhatja meg látni a színeket, úgy te se leszel hirtelen sem "konmariska", se más ember.
Van azonban, néhány dolog, ami segít az új nézőpont elsajátításában:
- Nyitottság és igény: Gyakorolhatsz valamit 21 napig, állíthatsz be mindenféle szabályt, ha valójában nem értél még meg a változásra, akkor elég nagy valószínűséggel visszaesel.
- Szokások: Viselkedésünk és életszemléletünk természetesen kéz a kézben járnak. Vannak szokások, amiket könnyedén el tudunk sajátítani, de az általuk életünkbe hozott változások mégis szemléletformálók és újabb és újabb változásokat hoznak magukkal.
- SMART célkitűzések: Bármilyen úton is haladjunk az életben, a konkrét, kézzelfogható célok elengedhetetlenek. SMART (Specific, Measurable, Achievable, Relevant, Time-boxed) azaz: konkrét (jól meghatározott), mérhető, elérhető, releváns, időben korlátozott.
- Élethelyzet változás: mind ismerünk olyan történeteket, ahol egy hirtelen jött betegség, baleset, vagy egyéb komoly változás után valaki teljesen megváltozott. A hirtelen változás egyrészt rádöbbent dolgokra, másrészt egy teljesen új élethelyzetet állít elő, ahol teljesen a semmiből kell új szemléletmódokat felállítanunk. Ezért sem véletlen, hogy a Konmari és egyéb életmód váltó csoportokban rengeteg kismama van... nem azért, mert "nincs jobb dolguk" :), hanem mert egy eleve felforgatott életet sokkal könnyebb máshogy felépíteni, mint ahogy eredetileg volt.
- Ráhangolódás: Bár utolsónak hagytam, ez a pont valójában az egyik legfontosabb. A ráhangolódás során lehet, hogy nem is teszel semmit, csak egyre többet foglalkozol a témával, interneten keresgélsz, vagy a barátaiddal beszélgetsz róla. Például lehet, hogy még eszed ágában sincs elkezdeni sportolni, de mégis úgy érzed, mintha egyre többen futnának reggelente a közeli futópályán, hirtelen úgy tűnik, mintha az ismerőseid összebeszéltek volna, hisz szinte mindenki most vett új kondibérletet ,és facebookon is megszaporodtak a sportolós csoportajánlások... Az igazság viszont az, hogy semmi külső változás nem történt, csak Te kezdtél el jobban odafigyelni a témára.
(A lista teljes mértékben az én szüleményem, ennek megfelelően szubjektív és tökéletlen; ha bármilyen ötleted/ellenvetésed van vele kapcsolatban, jelezd kommentben! :) )
Mi köze mindennek Konmarihoz?
Nos, a Konmari-módszer, bár elsőre (és másodszorra és harmadszorra) mindenféle logikát nélkülöző, sokkal inkább érzelmi indíttatású dolognak tűnik, valójában a fentiek közül majdnem minden elemet tartalmaz
- Nyitottság és igény: Nos, ezt az egyet neked kell hoznod.
Konmari az első könyvében még nyugodt szívvel leírhatta, hogy az ügyfelei közül soha senki nem lett újból rendetlen, de ez mára már közel sem igaz. Hisz, aki képes elhívni magához és hetekig pakolni vele kettesben, rengeteg pénzért, az valószínű, hogy tényleg akarja a változást. Ma, amikor úton útfélen mindenki mindenkinek Konmarit ajánlgatja, már bizonyára rengetegen vannak a visszaesők, nem azért mert a módszer lett rosszabb, hanem mert őket nem akkor találta meg, amikor valóban megértek a változásra. - Szokások: Nnna ebből aztán van bőven:
Hajtogasd máshogy a ruháidat, pakold ki esténként a táskád, tegyél mindent a földre, haladj kategóriánként... Ahogy elkezded ezeket gyakorolni és közben azon gondolkodsz, hogy valójában mi értelme az egésznek, a fura szokások újabb és újabb apró változást hoznak az életedbe, amik szinte teljesen észrevétlenül tesznek sokkal nyitottabbá az új szemléletre. - SMART célkitűzések:
- A cél egyértelműen jól meghatározott.
- Bár konkrét számokról nem esik szó, a kategóriánkénti egyértelmű bontás elég jó visszajelzést ad arról, hogy hogyan haladsz.
- Elérhető, hisz bárki, bármilyen életkörülmények közt képes végig csinálni
- Élethelyzet változás: Mire a kategóriák végére érsz, (remélhetőleg) olyan szinten változik meg a lakásod, hogy többet eszedbe nem jut kacatokat felhalmozni.
Mostanra bizonyára kitaláltátok, hogy az "a rendrakás legyen ünnep" tanács a ráhangolódásról szól.
Konmari azért hangsúlyozza annyira, mert ha heteken, hónapokon keresztül "konmari lázban égsz", akkor sokkal nagyobb eséllyel lesz tartós a végeredmény.
Konmari azért hangsúlyozza annyira, mert ha heteken, hónapokon keresztül "konmari lázban égsz", akkor sokkal nagyobb eséllyel lesz tartós a végeredmény.
A jó hírem viszont az, hogy ehhez nem kell minden este beszélgetned a zoknijaiddal, ugyanúgy, ahogy nem kell hónapokon keresztül minden egyes nap a padlón szétszórt kacatjaidat simogatnod, és nem, egyáltalán nem kell a takarítást "ünnepelned"...
A legtöbb ember életébe ez egyszerűen nem fér bele, ezért sokan feladják vagy csak nagy időközönként és kis lépésekben haladnak, így viszont csak a rendszeres szortírozáshoz szoknak hozzá.
A legtöbb ember életébe ez egyszerűen nem fér bele, ezért sokan feladják vagy csak nagy időközönként és kis lépésekben haladnak, így viszont csak a rendszeres szortírozáshoz szoknak hozzá.
Nyugodtan haladhatsz ahogy tudsz, de amennyire lehetőséged engedi egyhuzamban csináld, ne aprózd el, ne hagyd félbe és rendszeresen tudatosítsd magadban a célt. Ha pedig nem haladsz, akkor is érdemes néha elővenni a könyvet és belelapozni, vagy akárcsak követni a konmari facebook csoportot.. ahogy neked jól esik. :)
A csoda ami nem is az
"Az életed megváltozik", "gyökeresen változik meg a szemléletmódunk".
Úgy tűnik, hogy Konmari és én is csodát ígérünk, pedig el kell, hogy szomorítsalak, mert nincs semmilyen csoda.
A paradigmaváltásoknak ugyanis megvan az a szokása, hogy míg innen hatalmas, óriási változásnak tűnnek, miután már felvettük az új szemüvegünket, az élet pontosan ugyanúgy megy tovább, mint addig. Persze lehet, hogy vékonyabbak, rendezettebbek, egészségesebbek, boldogabbak leszünk... de abból a nézőpontból ezek már teljesen természetes, hétköznapi dolgok lesznek, az lesz inkább furcsa, hogy valaha tudtuk máshogy csinálni.
Persze sokaknál van egy lelkes időszak, amikor teljesen más embernek érzik magukat; amikor mindent és mindenkit az új képüknek megfelelően akarnak megváltoztatni a környezetükben, és szívük szerint az egész rokonságnak Konmari könyveket osztogatnának, vagy ők maguk dobálnák ki a cuccaikat. Ilyenkor tényleg úgy érzik, hogy náluk van a bölcsesség köve, amit mindenkinek ismernie kell... Ez maga a paradigmaváltás kellős közepe: amikor felvetted az új szemüveget, mindent élesebben látsz, de azért még kicsit szédülsz vagy fáj tőle a fejed... de garantálom, hogy amikor már kényelmesen mozogsz benne, akkor bizony eszedbe sem jut, hogy a világon mindenkit rábeszélj... elfogadod a halmozókat halmozóknak, akik egyszerűen máshogy gondolkodnak, te pedig egyszerűen csak élet tovább az életed, ahogy korábban... najó... kicsit azért máshogy. :)
És most Ti jöttök! Nektek milyen paradigmaváltásaitok voltak? :)
*Nem értek a japán nyelvhez, de lassan már két éve izgat, hogy ha ez a név eredetileg japán, akkor magyarul nem Kondo Mari-nak kéne írni? :)
Képek forrása: itt és itt
Megjegyzések
Megjegyzés küldése