A "mini-sorozat" eredeti változata a Konmari kalandok facebook csoportban jelent meg #hogyanlettemkonmariska címmel.
Férjem épp egyik nagy szerelmének, a minőségi kávézás élvezetének hódolt Csernus doki kávézójában a Csendülőben.
Tökéletesen eltalált név. Különösen igaz volt ez ott jártunkkor: Csak mi és a házigazda; nyugodt, tágas tér, odakint aligszellő simogatja a nyárba már kissé belefáradt zöld leveleket. A 3 éves csendben kakaót kortyolgat, az 5 hónapos békésen durmol, én pedig a könyvespolcot vizslatom. Egyszerűség. Pont ez hiányzott az életünkből. Még a Csendülőbe is a programokkal, élményekkel tarkított közeli wellness szállóból ugrottunk át, amolyan nyugis "felnőtt-időre", hogy aztán visszamenve tovább róhassuk a köröket játszóháztól kismedencéig, kismedencétől nagy medencéig, "mert azt úgy élvezik a gyerekek".
Szóval a könyvespolc: Van itt minden, mi szem szájnak ingere, de mi mást tehetne az ember egy szuszogó babával a háta mögött; persze, hogy a gyereknevelés könyveket nézegettem.
Nem csoda, hogy egyetlen könyv szúrta ki azonnal a szemem: “Egyszerűbb gyermekkor”.
Pár hét múlva már kezemben volt egy saját példány, viszonylag hamar el is olvastam, de hazudnék, ha azt mondanám, azonnal teljesen beszippantott az egyszerűség varázsa. Épp ellenkezőleg. Tetszett sok minden, nna de mégis.. Kidobni a tévét?! Meg a játékok többségét?! … nem vagyunk mi amishok, vagy mi... Biztos voltam benne, hogy ez nem lesz teljesen a mi utunk.
Persze azért éreztem, hogy van benne igazság. A gyerekek már kezdtek újra önmaguk lenni a wellness hétvége utáni túlpörgésből, a lakást viszont kezdte újból eluralni a szokásos hétköznapi, többgyerekes káosz.
Nno igen. A rendrakás. Az én állandó szenvedésem és szenvedélyem. Szenvedély, mert rendszerezni mindig is imádtam ,bár már rég feladtam azt az ábrándot, hogy létezik tartós módszer; és szenvedés, mert próbálkoztam én már mindenfélével a Fly Ladytől kezdve a havi nagy takarításig, mind csak ideig-óráig működött.
De az egyszerűbb gyermekkor azért szöget ütött a fejembe... Eddig is szelektáltam persze sokszor, de gondoltam itt az ideje egy kicsit átgondoltabb lomtalanításnak.
Egyetlen percig se gondoltam komolyan, hogy tényleg van működő módszer… elvégre a rendrakás, az rendrakás… ha nem ment 30 évig, akkor a gond a fejemben van, nem a módszerben, de azért böngésztem a netet rendületlenül “egyszerűsítés” témában.
Hogy érjem el, hogy selejtezzek, hogy legyen végre rendes otthonunk…
Míg egyszer csak rá nem bukkantam az "őrült japán" nőre.
Hüledezve meséltem férjemnek, hogy állítólag olyanokat ír, hogy vágjuk ki a könyvek fontos oldalait, a többit meg dobjuk ki, meg hasonlók… és nők ezrei követik… Együtt nevetgéltünk, hogy ilyen durva OCD-ből meg lehet gazdagodni.
Ki lehet az a hülye, aki ezt megveszi?
….
Két hét múlva Marie Kondo könyve már kiolvasva feküdt az asztalomon…
Ledobva. Mint minden más körülötte.
... de a változás óhatatlanul elkezdődött...
(folyt. köv.)
Képek forrása: itt és itt
A kezdetek
2016 szeptember, Noszvaj. Itt kezdődött minden.Férjem épp egyik nagy szerelmének, a minőségi kávézás élvezetének hódolt Csernus doki kávézójában a Csendülőben.
Tökéletesen eltalált név. Különösen igaz volt ez ott jártunkkor: Csak mi és a házigazda; nyugodt, tágas tér, odakint aligszellő simogatja a nyárba már kissé belefáradt zöld leveleket. A 3 éves csendben kakaót kortyolgat, az 5 hónapos békésen durmol, én pedig a könyvespolcot vizslatom. Egyszerűség. Pont ez hiányzott az életünkből. Még a Csendülőbe is a programokkal, élményekkel tarkított közeli wellness szállóból ugrottunk át, amolyan nyugis "felnőtt-időre", hogy aztán visszamenve tovább róhassuk a köröket játszóháztól kismedencéig, kismedencétől nagy medencéig, "mert azt úgy élvezik a gyerekek".
Szóval a könyvespolc: Van itt minden, mi szem szájnak ingere, de mi mást tehetne az ember egy szuszogó babával a háta mögött; persze, hogy a gyereknevelés könyveket nézegettem.
Nem csoda, hogy egyetlen könyv szúrta ki azonnal a szemem: “Egyszerűbb gyermekkor”.
Pár hét múlva már kezemben volt egy saját példány, viszonylag hamar el is olvastam, de hazudnék, ha azt mondanám, azonnal teljesen beszippantott az egyszerűség varázsa. Épp ellenkezőleg. Tetszett sok minden, nna de mégis.. Kidobni a tévét?! Meg a játékok többségét?! … nem vagyunk mi amishok, vagy mi... Biztos voltam benne, hogy ez nem lesz teljesen a mi utunk.
Persze azért éreztem, hogy van benne igazság. A gyerekek már kezdtek újra önmaguk lenni a wellness hétvége utáni túlpörgésből, a lakást viszont kezdte újból eluralni a szokásos hétköznapi, többgyerekes káosz.
Nno igen. A rendrakás. Az én állandó szenvedésem és szenvedélyem. Szenvedély, mert rendszerezni mindig is imádtam ,bár már rég feladtam azt az ábrándot, hogy létezik tartós módszer; és szenvedés, mert próbálkoztam én már mindenfélével a Fly Ladytől kezdve a havi nagy takarításig, mind csak ideig-óráig működött.
De az egyszerűbb gyermekkor azért szöget ütött a fejembe... Eddig is szelektáltam persze sokszor, de gondoltam itt az ideje egy kicsit átgondoltabb lomtalanításnak.
Hogy érjem el, hogy selejtezzek, hogy legyen végre rendes otthonunk…
Míg egyszer csak rá nem bukkantam az "őrült japán" nőre.
Hüledezve meséltem férjemnek, hogy állítólag olyanokat ír, hogy vágjuk ki a könyvek fontos oldalait, a többit meg dobjuk ki, meg hasonlók… és nők ezrei követik… Együtt nevetgéltünk, hogy ilyen durva OCD-ből meg lehet gazdagodni.
Ki lehet az a hülye, aki ezt megveszi?
….
Két hét múlva Marie Kondo könyve már kiolvasva feküdt az asztalomon…
Ledobva. Mint minden más körülötte.
... de a változás óhatatlanul elkezdődött...
(folyt. köv.)
Képek forrása: itt és itt
Izgalmasnak mutatkozik :) várom a folytatást!
VálaszTörlésKétszer is elolvastam és élveztem, jó könyv KonMari könyve, legalábbis enyhíti a lelkiismeret-furdalást, ha teljesen jó dolgokat dobok ki, amit tényleg csak rakosgatok ide-oda. Azóta ajándékozok, eladok, kidobok, kevesebb cuccom van, sajnos csak nekem, a többiek nem selejteznek :(
VálaszTörlés