Apróbetű (tetszés szerint átugorható :) ):
Ez a hetedik bejegyzés a blogon. Nagyon-nagyon az elején járok még, mégis elérkezett az az idő, amikor kicsit át kellett gondolnom a koncepciót.
A realista, maximalista, tény- és tudásmániás énem kézzel lábbal tiltakozik az ellen, hogy olyan dolgokról írjak, amikről nincs megfelelő információm és nem olvastam végig kb. az össes létező szakirodalmat. :)
Csakhogy ezt a blogot határozottan NEM azért kezdtem el, hogy bölcs bagolyként észt osszak és igazságot hirdessek, hanem épp ellenkezőleg, azért, hogy én magam tanuljak, gondolkozzak, fejlődjek, vagy ha azt nem is, legalább csak járjam az utam és írjak róla... Ha mindemellett mintegy mellékesen netalántán, esetleg, véletlen, a csillagok szerencsés együttállása folytán akadnak páran akiknek még hasznos is amit írok. Hát az már csak hab a tortán. :)
Mert a "legjobb tanulás maga a tanítás" mondta... valaki.
Azt hiszem... és most szembeszállva az okoskodó énemmel csak azért sem nézek utána, hogy hol olvastam és kitől származik, lényeg, hogy így van és késsz!
Szóval térjünk a lényegre: Hulladékmentesség
Aki hasznos, tényekkel alátámasztott, tapasztalatokkal és tanácsokkal teli cikket szeretne a témában, rengeteget talál a neten. Kezdésnek pl itt.
Ez a cikk nem ilyen.
Személy szerint én a hulladékmentességgel elég későn kezdtem ismerkedni. Belekóstoltam konmariba, minimalizmusba, tudatos étkezésbe, öltözködésbe, lakberendezésbe, slow livingbe, és még sorolhatnám... És egyszerűen az életem eljutott arra a pontra, ahol a hulladékmentesség (vagyi legalább a kevesebb hulladék) egész egyszerűen megkerülhetetlenné vált, mert az életemmel egyszerűen kezdett összeegyeztethetetlenné válni az a szemétmennyiség amit termelünk.
Így hát elég sok olyan indokot és lépcsőfokot kihagytam, amin mások elindulnak, vagy végimenetelnek a hulladékmentesség során. Ez a cikk ezekről szól. Nem csak neked, nekem is, hisz én is csak az elején járok. :)
Nnna ez az amiről NEM fogok írni. Ugyanis megtették már helyettem elég sokan, és pláne sokkal jobban.
Szóval azzal mindenki tisztában van, hogy a sok szemét rossz, a hulladékmentesség "jó", de legyünk őszinték: túl sok értelmét elsőre nem látni annak, hogy a 7,5 milliárd emberből miért pont nekünk kéne önsanyargatást vállalnunk azért, hogy az óceánokon ne úszkáljanak országnyi szemétszigetek. Mit számítunk mi egy ekkora globális problémában? És egyébként is... A Zero waste az ilyen fura szuperembereknek való, akik képesek ember feletti módon lemondani egy csomó tök jó dologról, és akik (minden bizonnyal) sokkal elszántabbak, elhivatottabbak, szorgalmasabbak, jobban tudnak tervezni és úgy egyáltalán egészen mások, mint mi átlag emberek akiknek nulla hulladékot termelni egyszerűen megoldhatatlan kihívás...
Nem? Persze, hogy nem. A Zero waste(re való törekvés) egyáltalán nem önsanyargatás, sőt mi több, majdhogynem ez az új évezred legújabb hobbija:
Sejthetitek: határozottan nem ez a legmeggyőzőbb érvem. Csupán divatból zöldülni egyrészt nyilván elég sekélyes, másrészt elképesztően sok zsákutcát és tévutat rejt magában, (amikről még egy egész bejegyzésnyit tartogatok). Bármilyen környezetvédő csoportban fordul meg az ember, egy idő után bizonyára találkozik a divatzöldek, ökobarbik és zw-marcik elleni kirohanásokkal és hamar rájön, hogy sok szempontból talán többet ártanak az ügynek, mint a környezettudatosságnak legcsekélyebb jelét sem mutató, önfeledten szemetelő társaik.
Ugyanakkor nem mehetünk el csak úgy amellett a tény mellett, hogy a cuki mintás mosható betétek, a trendi vászontatyók, a menő fémszívószálak, az újrapoharas fesztiválok és az instafilteres piacos képek mögött fiatalok ezrei vannak, akik újabb fiatalok tízezreit szólítják meg és akiket divatból vagy sem, de valahogy mégiscsak megérintett a tudatosság és a tenni akarás szele (vagy lágy fuvallata, vagy valami).
Mindenki máshol jár az úton és az, aki ma még vidáman pózol a szívószálmentes komposztálható újrapoharával a sziget nagyszínpad előtt, holnap talán már az autókulcsot dobja a sarokba, holnapután pedig már kisebb lesz az ökolábnyoma a miénknél...
... ahogy persze az is lehet, hogy autókulcs helyett, csak egy cigicsikket hajít a Dunába, vagy az út közepére... nyilván ez se zárható ki... de ki tudja.
Mindenesetre ez a talán nem olyan tudatos, ámde annál népesebb tábor az, akiknek van akkora szavuk, hogy a Starbucks bevonja a szívószálat, akiknek van akkora vásárlóerejük, hogy a H&M legalább reklám szinten zöldre mossa magát és akik közvetítenek akkora mértékű elfogadást, hogy népfelháborodás nélkül tilthassák be a műanyag szívószálat.
Persze ne legyünk naívak: minden vászonszatyros vásárlás után való békés, önfeledt hátradőlés, az "én mindent megtettem" érzéssel hátráltatja a folyamatot, de ettől még egy biztos: minden egyes "nem kérek szívószálat" mondat mögött ott rejtőzik némi tudatosság és a hit, hogy a másik 7,5 milliárd mellett, a mi szavunk is számít. Ez pedig az etikus és tudatos élet legalapabb alapja.
No és legyünk őszinték magunkhoz is: Valóban elképesztően menő érzés végigpillantani a zacskó mentes zöldséghalmokon, a flakonmentes fürdőszobapolcon és a rendezett, feliratoktól és csomagolóanyagtól mentes(ebb) hűtőszekrényben. Addig amíg, nem hisszük, hogy a vadiúj szuperzöld vászonzsákunkkal már végérvényesen meg is mentettük a világot, addig ez egy teljesen jó kezdet... amennyiben követi a folytatás is.
Jól hangzik igaz?
Szerintem is.
Kár, hogy csak részben igaz... mert bár a fenti változások tökéletesen igazak, épp csak zero waste nem lettem még tőlük. A szemetesem ugyanúgy megtelik hét végére, csak egy icipicit lassabban, de segond, mert érveim vannak még, menjünk is tovább.
Egyértelműen pozitív.
Akár kutatásokat nézünk, akár saját magunk tapasztaljuk meg, az eredmény egyértelmű: nap, mint nap tenni a környezetért egyszerűen boldoggá tesz.
És ilyen szempontból a hulladékmentesség remek terep, hisz folyamatos visszajelzést és látványos eredményt ad. Ahányszor visszautasítunk egy zacskót, vagy ellátogatunk a kedvenc kimérős magosunkhoz, tejesünkhöz, savúnyásgosunkhoz, ahányszor mosogatunk a luffa szivacsunkkal, tudatosan vagy sem, jobb embernek érezzük magunkat.
Rendben, környzetettudatosnak lenni jó érzés, de mi a helyzet azzal a rengeteg dologgal, lehetőséggel, amikről emiatt le kell mondanunk? Ó.. hát az a legjobb! :)
Valóban, ezentúl nem dönthetünk 20 féle joghurt és 30 féle felvágott közül, hanem kénytelenek vagyunk azzal beérni, amit csomagolásmentesen elérünk.
És ekkor jövünk rá, mindez mekkora megkönnyebbülés:
A helyzet az, hogy attól a perctől kezdve, mikor kinyitjuk reggel a ruhás szekrényünket, a gyerekek esti pizsamájának kiválasztásáig elképesztően sok döntést hozunk meg: mit vegyünk fel, hogyan sminkeljünk, mit reggelizzünk, tea vagy inkább kávé, mit vegyenek fel a gyerekek, mivel menjünk, no és melyik cipőben? ... és ekkor még el sem hagytuk a lakást. Ezek a döntések, legyenek akármilyen aprók, folyamatosan csökkentik a mentális energiánkat és ezzel nehezítik a közelgő újabb döntést... ennek a vége lesz az, hogy munka végére, mikor beesünk a helyi szupermarketbe, már csak fáradtan átadjuk magunkat a hívogató címkéknek és csábító csomagolásoknak és impulzívan bedobálunk pár cuccot a kosárba.
Ezt hivják döntési fáradtságnak. És ez az amiből a hulladékmentesség (és persze a minimalizmus) csodás kiutat jelent.
Illetve ott a harmadik pont, amiről öt konmari bejegyzés után nagy hiba lenne megfeledkezni:
Legyünk akármilyen realista minimalisták, antikonmaristák, a körülöttünk lévő tárgyaink életünk lenyomatai, amikhez ilyen vagy olyan, de valmilyen kapcsolatunk mindenképp fűződik. Ha egyszer használatos eldobható tárgyakkal vesszük körbe magunkat, akkor ilyen kapcsolat nem tud kialakulni, míg maradandó, tartós és tudatosabban kiválasztott társaik sokkal nagyobb örömet okoznak.
Hű, ez kicsit már magasztosra sikeredett, bocsi. Viszont igaz. Természetesen ehhez nem kell pont a hulladékmentesség; lehet egy diéta, sportolás, újévi és egyéb fogadalmak: minden ígéret, amit magunknak teszünk lehetőség arra, hogy erősebb, önbizalommal telibb és proaktívabb emberek legyünk. (Ahh, ezek a nagy szavak még mindig...)
Ahogy már írtam a kevesebb hulladékra való törekvés ilyen szempontból ideális terep: rengeteg apró lépésből áll, amik napról napra újabb és újabb sikerélményt nyújtanak. És nyugodtan haladhatsz a saját tempódban: Eleinte csak a szívószálat utasítod vissza, majd a zacskókat, aztán lassan már kimérős cuccokat veszel és egyre nagyobban kezdesz el gondolkodni. Viszont minden egyes apró lépés eredménye kézzel fogható... (pontosabban kézzel nemfogható. :) ) Mindeközben pedig idővel rájössz, hogy alapvetően azért ahogy élsz és azért, amiket teszel, csak és kizárólag Te vagy a felelős. Ez a felismerés pedig (ha elég erős) rengeteg erőt ad az élet minden más területén is és gyökeres változásokat hozhat.
Ha úgy érzed kezdem elvetni a súlykot és ezek már túl magasztos gondolatok, akkor most hagyd abba az olvasást, mert jön az utolsó érvem:
Sokan vannak úgy a környezetvédelemmel, hogy "oké, csinálgatom, meg minden, de könyörgöm, ennek az ég egyadta világon semmi értelme nincs. Nem az az néhány ezer ember fogja megmenteni a világot, aki zacskó nélkül veszi a zöldésget." Nos, ezt nem tudom megcáfolni, sőt mi több, a helyzet az, hogy sajnos tökéletesen egyetértek vele. Mégis van nekik is indokom: ez pedig az a triviális tény, hogy ettől jobb emberek lesznek.
Ez elsőre, másodszorra, harmadszorra és negyedszerre sem valami meggyőző érv, tudom jól, hisz rám se hatott éveken keresztül, pedig én aztán tényleg világéletemben jó kislány voltam.
Aztán eljön az a pont, amikor az ember rájön, hogy tök mindegy, hogy elér-e vele valamit vagy sem, ha harmóniában (vagy szép idegen szóval integritásban) akar élni saját magával, ahhoz két dolog elengedhetetlen: az egyik, hogy legyenek elvei, a másik, hogy a tettei összhangban legyenek ezekkel az elvekkel.
Az, hogy ezek az elvek mik, azok elsőre majdhogynem másodlagosak, - bár én személy szerint úgy gondolom a legalapvetőbb elvek teljesen univerzálisak... - de az, hogy konkrétan pl. a környezetvédelemről mit gondolunk az ilyen szempontból tök mindegy, szóval ezt az indokot lefordíthatod bármilyen más szokásra, amit fontosnak tartasz, de mégse csinálod. Az ember ideig-óráig, sőt akár egy egész életen keresztül el lehet úgy, hogy nem elvek szerint él, de ahhoz, hogy igazán jól érezd magad a bőrödben, hosszú távon ez az út vezet. Ezt nem én mondom, sőt nem is (csak) a világ vallásos vezetői és szent mártírjai, hanem a teljesen egyszerű, hétöznapi pszichológusok is... :)
És nem, ez határozottan NEM azt jelenti, hogy mostantól bűntudattal telve kéne hazavinned minden egyes túrórudit, amit a gyereknek vettél. Dehogy.
Mondtam már és milliószor fogom még mondani ebben a blogban (kivéve, ha rájövök, hogy hülyeség :):) ): nem az a lényeg, hogy hol jársz az úton, hanem, hogy jársz rajta... már ha egyáltalán ez a te utad. Mert nem, nem mindenkinek az!
Nem győztelek meg? Sebaj.
Meggyőztelek? Rossz hírem van:
A következő bejegyzésben jövök az ellenérvekkel: Miért NE legyél hulladékmentes?
(Csak azért, hogy végleg összezavarjalak.)
Képek forrása: itt és itt.
Ez a hetedik bejegyzés a blogon. Nagyon-nagyon az elején járok még, mégis elérkezett az az idő, amikor kicsit át kellett gondolnom a koncepciót.
A realista, maximalista, tény- és tudásmániás énem kézzel lábbal tiltakozik az ellen, hogy olyan dolgokról írjak, amikről nincs megfelelő információm és nem olvastam végig kb. az össes létező szakirodalmat. :)
Csakhogy ezt a blogot határozottan NEM azért kezdtem el, hogy bölcs bagolyként észt osszak és igazságot hirdessek, hanem épp ellenkezőleg, azért, hogy én magam tanuljak, gondolkozzak, fejlődjek, vagy ha azt nem is, legalább csak járjam az utam és írjak róla... Ha mindemellett mintegy mellékesen netalántán, esetleg, véletlen, a csillagok szerencsés együttállása folytán akadnak páran akiknek még hasznos is amit írok. Hát az már csak hab a tortán. :)
Mert a "legjobb tanulás maga a tanítás" mondta... valaki.
Azt hiszem... és most szembeszállva az okoskodó énemmel csak azért sem nézek utána, hogy hol olvastam és kitől származik, lényeg, hogy így van és késsz!
Szóval térjünk a lényegre: Hulladékmentesség
Aki hasznos, tényekkel alátámasztott, tapasztalatokkal és tanácsokkal teli cikket szeretne a témában, rengeteget talál a neten. Kezdésnek pl itt.
Ez a cikk nem ilyen.
Személy szerint én a hulladékmentességgel elég későn kezdtem ismerkedni. Belekóstoltam konmariba, minimalizmusba, tudatos étkezésbe, öltözködésbe, lakberendezésbe, slow livingbe, és még sorolhatnám... És egyszerűen az életem eljutott arra a pontra, ahol a hulladékmentesség (vagyi legalább a kevesebb hulladék) egész egyszerűen megkerülhetetlenné vált, mert az életemmel egyszerűen kezdett összeegyeztethetetlenné válni az a szemétmennyiség amit termelünk.
Így hát elég sok olyan indokot és lépcsőfokot kihagytam, amin mások elindulnak, vagy végimenetelnek a hulladékmentesség során. Ez a cikk ezekről szól. Nem csak neked, nekem is, hisz én is csak az elején járok. :)
0. A hulladékmentesség fontos
Nnna ez az amiről NEM fogok írni. Ugyanis megtették már helyettem elég sokan, és pláne sokkal jobban.
Szóval azzal mindenki tisztában van, hogy a sok szemét rossz, a hulladékmentesség "jó", de legyünk őszinték: túl sok értelmét elsőre nem látni annak, hogy a 7,5 milliárd emberből miért pont nekünk kéne önsanyargatást vállalnunk azért, hogy az óceánokon ne úszkáljanak országnyi szemétszigetek. Mit számítunk mi egy ekkora globális problémában? És egyébként is... A Zero waste az ilyen fura szuperembereknek való, akik képesek ember feletti módon lemondani egy csomó tök jó dologról, és akik (minden bizonnyal) sokkal elszántabbak, elhivatottabbak, szorgalmasabbak, jobban tudnak tervezni és úgy egyáltalán egészen mások, mint mi átlag emberek akiknek nulla hulladékot termelni egyszerűen megoldhatatlan kihívás...
Nem? Persze, hogy nem. A Zero waste(re való törekvés) egyáltalán nem önsanyargatás, sőt mi több, majdhogynem ez az új évezred legújabb hobbija:
1. Legyél hulladékmentes, mert az "szexi".
Sejthetitek: határozottan nem ez a legmeggyőzőbb érvem. Csupán divatból zöldülni egyrészt nyilván elég sekélyes, másrészt elképesztően sok zsákutcát és tévutat rejt magában, (amikről még egy egész bejegyzésnyit tartogatok). Bármilyen környezetvédő csoportban fordul meg az ember, egy idő után bizonyára találkozik a divatzöldek, ökobarbik és zw-marcik elleni kirohanásokkal és hamar rájön, hogy sok szempontból talán többet ártanak az ügynek, mint a környezettudatosságnak legcsekélyebb jelét sem mutató, önfeledten szemetelő társaik.
Ugyanakkor nem mehetünk el csak úgy amellett a tény mellett, hogy a cuki mintás mosható betétek, a trendi vászontatyók, a menő fémszívószálak, az újrapoharas fesztiválok és az instafilteres piacos képek mögött fiatalok ezrei vannak, akik újabb fiatalok tízezreit szólítják meg és akiket divatból vagy sem, de valahogy mégiscsak megérintett a tudatosság és a tenni akarás szele (vagy lágy fuvallata, vagy valami).
Mindenki máshol jár az úton és az, aki ma még vidáman pózol a szívószálmentes komposztálható újrapoharával a sziget nagyszínpad előtt, holnap talán már az autókulcsot dobja a sarokba, holnapután pedig már kisebb lesz az ökolábnyoma a miénknél...
... ahogy persze az is lehet, hogy autókulcs helyett, csak egy cigicsikket hajít a Dunába, vagy az út közepére... nyilván ez se zárható ki... de ki tudja.
Mindenesetre ez a talán nem olyan tudatos, ámde annál népesebb tábor az, akiknek van akkora szavuk, hogy a Starbucks bevonja a szívószálat, akiknek van akkora vásárlóerejük, hogy a H&M legalább reklám szinten zöldre mossa magát és akik közvetítenek akkora mértékű elfogadást, hogy népfelháborodás nélkül tilthassák be a műanyag szívószálat.
Persze ne legyünk naívak: minden vászonszatyros vásárlás után való békés, önfeledt hátradőlés, az "én mindent megtettem" érzéssel hátráltatja a folyamatot, de ettől még egy biztos: minden egyes "nem kérek szívószálat" mondat mögött ott rejtőzik némi tudatosság és a hit, hogy a másik 7,5 milliárd mellett, a mi szavunk is számít. Ez pedig az etikus és tudatos élet legalapabb alapja.
No és legyünk őszinték magunkhoz is: Valóban elképesztően menő érzés végigpillantani a zacskó mentes zöldséghalmokon, a flakonmentes fürdőszobapolcon és a rendezett, feliratoktól és csomagolóanyagtól mentes(ebb) hűtőszekrényben. Addig amíg, nem hisszük, hogy a vadiúj szuperzöld vászonzsákunkkal már végérvényesen meg is mentettük a világot, addig ez egy teljesen jó kezdet... amennyiben követi a folytatás is.
2. Legyél hulladékmentes, mert jobb lesz az életed.
Nos ez az első valódi érvem. A hulladékmentesség határozottan nem az a dolog, amit az ember saját szórakoztatására kezd el csinálni. És mégis. Persze nem fogom azt hazudni, hogy a dolog nem jár lemondásokkal... persze hogy jár. De én magam lepődtem meg leginkább azon, hogy majdnem minden ilyen lemondás egyértelmű ugrást jelentett az életszínvonalamban. No persze nem a hagyományos módon. Nem lett Maseratim a ház előtt, sem medence a nem létező udvaromon. Viszont az életem kellemesebb lett, a házimunka kényelmesebb, a fürdőszobám szebb, a nehéz napjaim könnyebbek, az ételeim finomabbak, a családom egészségesebb, a pénztárcám meg némileg vastagabb.Jól hangzik igaz?
Szerintem is.
Kár, hogy csak részben igaz... mert bár a fenti változások tökéletesen igazak, épp csak zero waste nem lettem még tőlük. A szemetesem ugyanúgy megtelik hét végére, csak egy icipicit lassabban, de segond, mert érveim vannak még, menjünk is tovább.
3. A hulladékmentesség boldoggá tesz
A külső változások elgondolkodtatóak, de mi a helyzet belül?Egyértelműen pozitív.
Akár kutatásokat nézünk, akár saját magunk tapasztaljuk meg, az eredmény egyértelmű: nap, mint nap tenni a környezetért egyszerűen boldoggá tesz.
És ilyen szempontból a hulladékmentesség remek terep, hisz folyamatos visszajelzést és látványos eredményt ad. Ahányszor visszautasítunk egy zacskót, vagy ellátogatunk a kedvenc kimérős magosunkhoz, tejesünkhöz, savúnyásgosunkhoz, ahányszor mosogatunk a luffa szivacsunkkal, tudatosan vagy sem, jobb embernek érezzük magunkat.
Rendben, környzetettudatosnak lenni jó érzés, de mi a helyzet azzal a rengeteg dologgal, lehetőséggel, amikről emiatt le kell mondanunk? Ó.. hát az a legjobb! :)
Valóban, ezentúl nem dönthetünk 20 féle joghurt és 30 féle felvágott közül, hanem kénytelenek vagyunk azzal beérni, amit csomagolásmentesen elérünk.
És ekkor jövünk rá, mindez mekkora megkönnyebbülés:
A helyzet az, hogy attól a perctől kezdve, mikor kinyitjuk reggel a ruhás szekrényünket, a gyerekek esti pizsamájának kiválasztásáig elképesztően sok döntést hozunk meg: mit vegyünk fel, hogyan sminkeljünk, mit reggelizzünk, tea vagy inkább kávé, mit vegyenek fel a gyerekek, mivel menjünk, no és melyik cipőben? ... és ekkor még el sem hagytuk a lakást. Ezek a döntések, legyenek akármilyen aprók, folyamatosan csökkentik a mentális energiánkat és ezzel nehezítik a közelgő újabb döntést... ennek a vége lesz az, hogy munka végére, mikor beesünk a helyi szupermarketbe, már csak fáradtan átadjuk magunkat a hívogató címkéknek és csábító csomagolásoknak és impulzívan bedobálunk pár cuccot a kosárba.
Ezt hivják döntési fáradtságnak. És ez az amiből a hulladékmentesség (és persze a minimalizmus) csodás kiutat jelent.
Illetve ott a harmadik pont, amiről öt konmari bejegyzés után nagy hiba lenne megfeledkezni:
Legyünk akármilyen realista minimalisták, antikonmaristák, a körülöttünk lévő tárgyaink életünk lenyomatai, amikhez ilyen vagy olyan, de valmilyen kapcsolatunk mindenképp fűződik. Ha egyszer használatos eldobható tárgyakkal vesszük körbe magunkat, akkor ilyen kapcsolat nem tud kialakulni, míg maradandó, tartós és tudatosabban kiválasztott társaik sokkal nagyobb örömet okoznak.
4. A hulladékmentesség erősebbé tesz.
Hű, ez kicsit már magasztosra sikeredett, bocsi. Viszont igaz. Természetesen ehhez nem kell pont a hulladékmentesség; lehet egy diéta, sportolás, újévi és egyéb fogadalmak: minden ígéret, amit magunknak teszünk lehetőség arra, hogy erősebb, önbizalommal telibb és proaktívabb emberek legyünk. (Ahh, ezek a nagy szavak még mindig...)
Ahogy már írtam a kevesebb hulladékra való törekvés ilyen szempontból ideális terep: rengeteg apró lépésből áll, amik napról napra újabb és újabb sikerélményt nyújtanak. És nyugodtan haladhatsz a saját tempódban: Eleinte csak a szívószálat utasítod vissza, majd a zacskókat, aztán lassan már kimérős cuccokat veszel és egyre nagyobban kezdesz el gondolkodni. Viszont minden egyes apró lépés eredménye kézzel fogható... (pontosabban kézzel nemfogható. :) ) Mindeközben pedig idővel rájössz, hogy alapvetően azért ahogy élsz és azért, amiket teszel, csak és kizárólag Te vagy a felelős. Ez a felismerés pedig (ha elég erős) rengeteg erőt ad az élet minden más területén is és gyökeres változásokat hozhat.
Ha úgy érzed kezdem elvetni a súlykot és ezek már túl magasztos gondolatok, akkor most hagyd abba az olvasást, mert jön az utolsó érvem:
4. Út a Belső Integritáshoz. Avagy légy hulladékmentes, azért mert ez a helyes.
Sokan vannak úgy a környezetvédelemmel, hogy "oké, csinálgatom, meg minden, de könyörgöm, ennek az ég egyadta világon semmi értelme nincs. Nem az az néhány ezer ember fogja megmenteni a világot, aki zacskó nélkül veszi a zöldésget." Nos, ezt nem tudom megcáfolni, sőt mi több, a helyzet az, hogy sajnos tökéletesen egyetértek vele. Mégis van nekik is indokom: ez pedig az a triviális tény, hogy ettől jobb emberek lesznek.
Ez elsőre, másodszorra, harmadszorra és negyedszerre sem valami meggyőző érv, tudom jól, hisz rám se hatott éveken keresztül, pedig én aztán tényleg világéletemben jó kislány voltam.
Aztán eljön az a pont, amikor az ember rájön, hogy tök mindegy, hogy elér-e vele valamit vagy sem, ha harmóniában (vagy szép idegen szóval integritásban) akar élni saját magával, ahhoz két dolog elengedhetetlen: az egyik, hogy legyenek elvei, a másik, hogy a tettei összhangban legyenek ezekkel az elvekkel.
Az, hogy ezek az elvek mik, azok elsőre majdhogynem másodlagosak, - bár én személy szerint úgy gondolom a legalapvetőbb elvek teljesen univerzálisak... - de az, hogy konkrétan pl. a környezetvédelemről mit gondolunk az ilyen szempontból tök mindegy, szóval ezt az indokot lefordíthatod bármilyen más szokásra, amit fontosnak tartasz, de mégse csinálod. Az ember ideig-óráig, sőt akár egy egész életen keresztül el lehet úgy, hogy nem elvek szerint él, de ahhoz, hogy igazán jól érezd magad a bőrödben, hosszú távon ez az út vezet. Ezt nem én mondom, sőt nem is (csak) a világ vallásos vezetői és szent mártírjai, hanem a teljesen egyszerű, hétöznapi pszichológusok is... :)
És nem, ez határozottan NEM azt jelenti, hogy mostantól bűntudattal telve kéne hazavinned minden egyes túrórudit, amit a gyereknek vettél. Dehogy.
Mondtam már és milliószor fogom még mondani ebben a blogban (kivéve, ha rájövök, hogy hülyeség :):) ): nem az a lényeg, hogy hol jársz az úton, hanem, hogy jársz rajta... már ha egyáltalán ez a te utad. Mert nem, nem mindenkinek az!
Nem győztelek meg? Sebaj.
Meggyőztelek? Rossz hírem van:
A következő bejegyzésben jövök az ellenérvekkel: Miért NE legyél hulladékmentes?
(Csak azért, hogy végleg összezavarjalak.)
Képek forrása: itt és itt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése